Bounty torta – glutén-, tej-, tojásmentes




Vettem én egy Stahl különszámot és találtam benne egy nagyon jól kinéző, a recept alapján nagyon finomnak tűnő tortát. csakhogy össz-vissz két összetevő volt benne, amit én is ehetek, minden más tiltólistás… Ezért két-három hónapig csak kerülgettem a receptet, csorgattam a nyálamat, hogy de finom lehet...,de nem szántam rá magam, hogy megpróbáljam átalakítani.
Aztán egyszercsak eljött az alkalom: a torta apukám 60., Dávid öcsém 30., és Janka 4. születésnapján debütált. Mivel ez összevont születésnapi party volt, így elég nagy közönség előtt - sikeresen!
A szükség nagy úr: Sebi tejcukor érzékeny, így előre tudtuk, hogy egyik tortából sem ehet majd, amit a többiek készítenek a nagy alkalomra. Ha pedig már nekiállok egy tortának, akkor nyilván olyat csinálok, amiből már én is ehetek, tehát nemcsak tej-, hanem glutén-, élesztő-, és tojásmentes is. Na meg persze szeretem a kihívásokat, nem csinálok olyan tortát, ami már egyszer sikerült. :D (ez nem teljesen igaz, de tényleg nem szeretek kétszer ugyanolyan tortát készíteni, még a bevált receptjeimen is mindig variálok valamit.)


Hozzávalók:
Tészta:
2 db alma
170 g gl mentes lisztkeverék
50 g kókuszliszt
20 g utifűmaghéj
20 g pattogatott amarant
110 g kókuszzsír
2 tk fahéj
1 tk szódabikarbóna
90 g nyírfacukor + 2 ek víz/ 150 g méz
1-2 adag mandulatejből hátramaradt zacc
1 dl víz
1 ek citromlé
4 dl kókusztej/mandulatej/egyéb tejmentes tej

Az almát meghámozom, lereszelem a kis lyukú reszelőn. Tegyük egy tálba a kókuszzsírral, a mézzel/xilittel és a vízzel együtt, és az amúgy is bekapcsolt sütőben melegítsük össze, hogy a minden felolvadjon. Míg melegszik mérjük ki a liszteket és adjuk hozzá a többi szilárd hozzávalót is: amarant, utifűmaghéj, szódabikarbóna, fahéj.
Az összemelegített almás keverékbe belekeverem a citromlevet és a magtejből megmaradt zaccot is (ha ez nincs, akkor hagyd ki simán). Végül ezt a keveréket és a tejet öntsük a lisztes keverékhez és alaposan keverjük össze.
Ha tortának sütöm, 3 részletben sütöm a három lapot, így nem kell szétvágni. A tortaforma alját és oldalát is ki kell bélelni sütőpapírral, és a masszát szilikonos lapáttal lehet szépen belesimítani (nem folyik ugyanis egyáltalán).
180 fokon sütöm.

Ebből egy lapot használtam csak föl most, a másik kettőt lefagyasztottam, így legközelebb megspórolom a tészta sütés hosszadalmas menetét.

Krém:
1 csomag csokipuding (én az Aldiban szoktam venni, abban nincs semmi káros adalék)
0,5 l házi kókusztej
3 ek cukor(nyílván lehet xilit, vagy kókuszcukor, nádcukor stb)
2 evőkanál kókuszzsír
10 dkg 75%-os csoki

A pudingot megfőzöm a 3 ek cukorral és a 0,5 l kókusztejjel. Leveszem a tűzről és belekeverem a tábla csokit és 2 evőkanál kókuszzsírt. Megkóstolom, ha nem elég édes, cukrot tehetek még bele. Hagyom langyosra hűlni, közben néha megkeverem, hogy ne bőrösödjön a teteje.

Kókuszos réteg:
5 dkg kókuszreszelék
5 dkg kókuszzsír
5 dkg kókusztejszín
2 evőkanál méz
5 dkg mandulaforgács
5 dkg kókuszchips
1 evőkanál kölespehely

A mandulaforgácsot egy serpenyőben szárazon megpirítom, majd félreteszem. A kókuszreszeléket a kókusztejszínnel, a kókuszzsírral és a mézzel összemelegítem egy lábosban. Ha egy picit hűlt, akkor belekeverem a mandula forgácsot, a kókuszchipset és a kölespelyhet.

Összeállítás:
A tortakarikát ráteszem a tortatálcára, ebbe helyezem bele a tortatésztát. Erre ráöntöm a csokikrémet és elsimítom. Beteszem hűtőbe, hogy a krém kicsit szilárduljon, hogy majd meg tudja tartani a fölső téteget. kb 30 perc múlva jöhet a kókuszos felső réteg, ezt óvatosan kisebb halmokban teszem a krémre és ellapítom, elsimogatom a falapáttal a krém tetején. Egy éjszakára nálam hűtőben állt, de nem biztos, hogy szükséges, lehet, hogy elég 1 óra is, hogy szépen összeszilárduljon. A tetején nem lesz ropogós a kókusz réteg, tényleg olyan állagú az egész torta, mintha bounty csokit ennél.
Nagy sikere volt a családban, azok is lelkesen ették, akik nem érzékenyek semmire. Legközelebb meg fogom próbálni, hogy a tetejét megsütöm tortaformában (mert az eredeti recept szerint ropogósnak kéne lennie a tetejének) és valahogy ráügyeskedem a tetejére.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések