kétgyerekes élet
a mai napunk elég katasztrofálisan alakult. én nem tudom, milyen napkitörés, vagy front van, de Sebi totálisan ki volt készülve. reggel eleve korán kelt mindkét gyerek, már hét előtt fent voltak. ettől eleve zombi tudok lenni. aztán összekészültünk, hogy megyünk néptáncra. mondtam Sebinek, hogy majd megyünk 10-re, ezt ő valahogy úgy értelmezte, hogy azonnal indulunk, felhúzta a cipőjét,majd elkezdett hisztizni, hogy "miértnemindulunkmáááháhááár????" a hiszti odáig fajult, hogy a nappali közepén fetrengett legalább 10 percet, és sírt.
ok, ezen túl voltunk, Janka fel a hátamra, indulunk. az úton semmi gikszer, de mikor odaértünk, kiderült, hogy csak két kismotor van az öt gyerekre. na ez ugyebár világkatasztrófa. Sebi ráadásul nem is azon hisztizett, hogy neki nem jutott motor, merthogy jutott egy. csakhogy az éppen a kisebb volt. neki meg persze a nagyobb kellett volna. úgyhogy ott az udvaron megint előadta a földön fetrengős műsort. próbáltam nem odafigyelni...
délután Csodák palotája. egész jól ment, de a végén megint jött a fáradtság-hiszti, hogy ő nem akar hazamenni, és különben is minek megyünk haza, miért nem a nagyiékhoz megyünk? sikerült leszerelnem egy fagyival, hogy legalább a parkolóig eljussunk. a parkolóban lefolyatta a fagyival a ruháját, mire megint jött a hiszti: "Anya! miért kellett ilyen nyavajás eperöntettel kéhérneheeed a fagyiiihiit????" "nem is én kértem öntetet rá, hanem te." "De neheeeheem, teehee kééérteddheed!!!!" "Na, jólvan fiam, szállj be a kocsiba, de gyorsan." az M7-es feléig bírta, ott elkezdett megint hisztizni, hogy mikor érünk már haza, és ő nem bírja már tovább, persze ezzel a visítozással felébresztette Jankát is, úgyhogy onnan már két gyerek ordított nekem sztereóban hazáig. oh, yesss!!!!!!!! ez a kedvencem! ilyenkor már csak azt mantrázom magamban, hogy nemkelltöbbgyerek, nemkelltöbbgyerek, bővenelégkettő, bővenelégkettő...
mikor hazaértünk, folytatódott a műsor, csak Dávid vette át a stafétát, én erősen próbáltam relaxálni, hogy nehogy elszálljon az agyam.
valaki majd emlékeztessen ezekre a napokra, mikor a harmadikat tervezem...
ok, ezen túl voltunk, Janka fel a hátamra, indulunk. az úton semmi gikszer, de mikor odaértünk, kiderült, hogy csak két kismotor van az öt gyerekre. na ez ugyebár világkatasztrófa. Sebi ráadásul nem is azon hisztizett, hogy neki nem jutott motor, merthogy jutott egy. csakhogy az éppen a kisebb volt. neki meg persze a nagyobb kellett volna. úgyhogy ott az udvaron megint előadta a földön fetrengős műsort. próbáltam nem odafigyelni...
délután Csodák palotája. egész jól ment, de a végén megint jött a fáradtság-hiszti, hogy ő nem akar hazamenni, és különben is minek megyünk haza, miért nem a nagyiékhoz megyünk? sikerült leszerelnem egy fagyival, hogy legalább a parkolóig eljussunk. a parkolóban lefolyatta a fagyival a ruháját, mire megint jött a hiszti: "Anya! miért kellett ilyen nyavajás eperöntettel kéhérneheeed a fagyiiihiit????" "nem is én kértem öntetet rá, hanem te." "De neheeeheem, teehee kééérteddheed!!!!" "Na, jólvan fiam, szállj be a kocsiba, de gyorsan." az M7-es feléig bírta, ott elkezdett megint hisztizni, hogy mikor érünk már haza, és ő nem bírja már tovább, persze ezzel a visítozással felébresztette Jankát is, úgyhogy onnan már két gyerek ordított nekem sztereóban hazáig. oh, yesss!!!!!!!! ez a kedvencem! ilyenkor már csak azt mantrázom magamban, hogy nemkelltöbbgyerek, nemkelltöbbgyerek, bővenelégkettő, bővenelégkettő...
mikor hazaértünk, folytatódott a műsor, csak Dávid vette át a stafétát, én erősen próbáltam relaxálni, hogy nehogy elszálljon az agyam.
valaki majd emlékeztessen ezekre a napokra, mikor a harmadikat tervezem...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése