Shifu mester tejfoga

és igen! elérkezett a nagy nap Sebi életében is! :) amikor is megszabadult az első lötyögő tejfogától. már hetek óta azon fantáziált, hogyan fog majd kiesni. voltak elképzelései, miszerint csokiba fog majd beleharapni, és ottmarad a foga, mint az egyik ovis társának (ezzel a verzióval csak egy gond volt: Sebi nem szereti a csokit...), vagy majd a délutáni alvás közben esik ki... de voltak olyan javaslatok is, miszerint a káptalani kilátóban Sanyi papa követ köt a fogára és ledobják, vagy a kocsira kötik a fogát és elhajtanak vele, miközben Sebi oda lesz rögzítve a kapuhoz... khm, khm...

végül maradt a cérnás megoldás. Sebi cérnával a fogán azzal poénkodott, hogy ő Shifu mester. :D (ha valaki még nem látta, a Kungfu panda kötelező!)
apa egy csöppet gyakorlatlan volt, és meg inkább lelki támaszt nyújtottam. az első próba után pár nap szünet következett, amikor azon tanakodtunk, mit is kellett volna máshogy csinálnunk... én azt mondtam, valószínűleg az volt a baj, hogy egy kungfu mesternek nem cérnával kell kihúzni a fogát, hanem ki kell kungfuzni... Sebi azért kételkedett a kungfu tudományomban, így ejtettük ezt a verziót.




azért nem panaszkodhatunk, második próbálkozásnál kijött a fog. igaz, a cérnának nem sok köze volt hozzá. :D





























Sebi azóta gyufásdobozban tartja a fogát, és holnap vinni fogja az oviba is, hogy mindenkinek megmutathassa. :)




videók itt. érdemes megnézni, mit bénáztunk. :D







Megjegyzések

  1. Jók a videók, ezek később kincset fognak érni! Gratula az egész családnak a professzionálisan kivitelezett fogászati beavatkozáshoz! :) Janka meg nagyon vicces, ahogy egész végig pánikol mindkét videóban, kimagasló EQ! :) Király poszt, így tovább!

    VálaszTörlés
  2. :D igen, Janka minidg nagyon együttérző! :) általában jobban kell nyugtatni, mint azt, akivel a baj történt. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések