testvérféltékenység - második feleség


egy kis helyzetképet szeretnék rögzíteni mindkét gyermekemről. kezdem Sebivel.

kicsit már kivagyok. nehezen viselem sokszor a fiamat. mióta Janka megszületett igencsak sok a hiszti. meg a baleset is, ami eddig nem volt. eddig tudott magára vigyázni. most meg úton-útfélen nekimegy valaminek, leesik valahonnan, vagy éppen kirohan az autó elé. ez utóbbi egy kisebb horrorral felért nekem. :( lényeg az, hogy arra jöttem rá, hogy nem "nem tud", hanem "nem akar" magára vigyázni. ezzel próbálja felhívni magára a figyelmet, hátha többet foglalkoznék vele. igazából eléggé félek, hogy csinál magának valami nagyobb balesetet is, ha így folytatja. és a legszörnyűbb az egészben, hogy nem tudom, mit csinálhatnék. Janka mellett egyszerűen már nincs több időm/energiám Sebire. ő meg eleve egy nagyigényű gyerek, mindig is az volt. nagyon nehezen viseli el, hogy már nem csak ő van a világon, hanem osztozkodnia kell. ebből adódik aztán a sok hiszti, amit még nehezebben kezelek, azazhogy sehogy sem kezelem, megpróbálom csendben kivárni a végét, agyvízfelforrás nélkül... nem mindig megy. de nem tudok mit csinálni. sajnálom is szegényt nagyon, mert tényleg borzasztó lehet nap mint nap azzal szembesülni, hogy anya nem tud vele foglalkozni. ha Janka épp meseolvasás közben kakil, akkor nyilván az a fontosabb, nem tudok mit tenni. csak szegény Sebi hiába 4 éves, mégsem érti még ezt, vagy inkább úgy mondom, nem tolerálja. érthető. ma az egyik barátnőm mondott egy találó hasonlatot. a gyereknek olyan a kistestvér megérkezése a családba, mintha neked hazaállítana a férjed egyszer csak egy másik nővel, és azt mondaná, hogy mostantól ő is a családhoz tartozik, ő a második feleség, őt is szeretni kell. belegondoltam. bizony nincs könnyű helyzetben szegény nagyfiam...

és még örülhetek, hogy a féltékenység nem Janka felé jön ki rajta, azaz nem bántja a húgát, hanem nagyon is szereti. ma mondjuk volt egy kis epizód. a gyakorlóbabámat kezdte el ütögetni egy labdával, miközben épp tanfolyamot tartottam. arra már nem emlékszem, mit mondott közben, csak arra, hogy a végén ezt mondta: "Ja, ez nem a Janka." hát, valahol ki kell jönnie a dolognak. jobb, ha a rizsbabán, mint ha a húgán.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések