Kázmér a sósárkány

Sebi már három hete nem jár oviba. még szeptemberben kezdődött a dolog egy kis taknyossággal, ami ovi mellett természetesnek tekinthető. aztán három hete egyik este jött a már lassan feledésbe merülő görcsös köhögés, és húzó légzés. :( amíg nem járt oviba (egy évig), még a gyerekorvost sem láttuk, nem hogy a tüdőgyógyászt!!! most meg megint itt tartunk. :(
el voltam kenődve, és azt sem tudtam, mit is kell neki ilyenkor beadni. végül előkotortam a homeopátiás jegyzeteimet, és sikerült is leállítani a köhögést. de másnap már nem ment oviba. aztán szépen lassan javulgatott az állapota. mígnem annyira jól volt már múlt héten, hogy itt sírt nekem, hogy miért nem mehet oviba??? másnap el is vittem a gyerekorvoshoz, hallgassa meg, és adjon igazolást, hadd menjen szegény gyerek óvodába. és akkor jött a pofáraesés: elöl bronchitis, hátul érdes a tüdeje. bah. :( megkaptuk a hörgőtágítót (amit nem váltottam ki...), én meg azonnal felhívtam a homeós orvosunkat, hogy mit adjak Sebinek. ok, megvolt minden, köptető, homeós bogyó, és láss csodát! pár nap múlva Sebinek kutya baja sem volt! így ismét meglátogattunk a gyerekorvos, hogy adjon egy igazolást. a diagnózis: tiszta a tüdeje, mehet oviba, igazolást kézbe kaptuk.
persze az ovizás még váratott magára, mert őszi szünet volt az oviban. még egy napig kapta a köptetőt Sebi, biztos, ami tuti alapon. még másnap is jól volt, aztán harmadnap délutánra már furcsán préselte a levegőt, köhécselt is... és este kezdődött minden elölről: görcsös köhögés, sípolás, egyebek. egész éjjel óránként keltünk, Sebi itta a vízben feloldott homeopátiás bogyókat, és mindennek ellenére köhögött. felpolcolt fejjel próbáltam alatatni, de elég nehezen ment, mert hasonalvós a drágám. :) másnap telefon a homopátiás orvosnak, újabb instrukciók, és estére valamivel jobban lett a kis beteg. de a köhögés maradt, és féltem, hogy fulladásba fog átmenni. nagy nehezen előkotortuk valahonnan a fújós hörgőtágítóhoz való belégző készüléket, és megmutattuk Sebinek, hogy ha éjjel befulladna, abból kell lélegeznie. mondhatom, nem volt túl nagy a lelkesedése... ok, akkor hol lehetnek a gyógyszerek? azt is megtaláltuk, csakhogy mindegyik lejárt már pár hónapja... na, ez gáz. akkor mi legyen? kattog az agyam, mit is csináltunk még ilyenkor? sószobába jártunk. só, só... ez az! valamelyik fiókban kell lennie a inhaláló készüléknek. még a tüdőgyógyász írta fel, valami extra drága cucc, de mi megvehettük kb 90%-os kedvezménnyel, mert asztmás a gyerek. Dávid meg is találta, összeszerelte, a bele való sóoldat sem járt még le. szuper! ám ennek is van egy maszk része, amit a szájra és orra kell(ene) tenni. Sebi határozottan kijelentette, hogy ő erre nem hajlandó! Szerencsére csak az én agyam borult el, Dávidé nem. :) és kitalált egy mesét Kázmérról, a csőnyakú sósárkányról, aki nem tüzet, hanem tengeri sós levegőt fúj. a gép bekapcsolódott, Kázmér kellemesen brummogott és sziszegett, és Sebi szívta a sós levegőt. :) (a maszkot továbbra sem hagyta az arcára tenni, de 10 centi távolságra már odaengedte.) apa mesélt, Sebi pedig szép lassan elaludt a tengeri klímában.
a helyzet mára odáig fajult, hogy a délutáni alváshoz is kérte Kázmért, sőt, most az esti altatást is Kázmérra bíztuk.
egy feladatunk van már csak hátra: megszerettetni Sebivel Gazsit, Kázmér tesóját, aki pedig a sósvizes orrspricka. de ez még elég távolinak tűnik, Sebi nemigazán kívánja közelebbről megismerni.