szaloncukrok cukor nélkül


Sebivel szaloncukor gyártásba kezdtünk pár napja. az első adag már el is fogyott, így ma az utánpótláson dolgozom.

előre bocsátom, hogy nagyon egyszerű receptek lesznek, és egész gyorsan elkészíthetők még úgy is, ha gyerek van a hátamon.


az első: aszalt gyümölcsös szaloncukor.
én mazsolával csináltam, de állítólag nagyon finom aszalt szilvával is.

hozzávalók:
50 dkg mazsola/más aszalt gyümölcs
20 dkg darált mandula/mogyoró/dió
10 dkg kókuszreszelék (nekem többet felvett)
esetleg kevés méz, de ez elhagyható, a mazsola magában is elég édes


a mazsolát forró vízben áztatod kb egy fél órát, aztán a többi hozzávalóval együtt aprítógépben összedolgozod. nekem nem működik az aprítóm, de a botmixer is vitte. jó kis massza lesz belőle. ebből formázol kis hengereket.

elkészíted a csokimázat: étcsoki, kevés kókuszzsírral(kb 1 ek egy tábla csokihoz) összeolvasztva, bele egy kevés méz, ha úgy szereted. majd egyesével belemártogatod a kis hengerkéket. sütőpapírra, vagy alufóliára érdemes tenni, amiről utána le tudod majd könnyen szedni. hideg helyen dermeszd meg, aztán csomagold papírba. én alufóliába tettem először és arra a csomagolópapírt.

a másik szaloncukor recept igazából egy sportszelet recept, csak szaloncukor formára igazítva. :)

500 g darált házi keksz
200 g vaj/ 10 dkg kókuszzsír
2 dl tej/rizstej
4 ek méz
3 ek holland kakaópor
1/2 dl rum legalább


a mézet összeolvasztottam a kókuszzsírral, majd az összes hozzávalót összekeverem. a továbbiakban ugyanúgy járok el, mint az előző szaloncukornál.


mindenkinek jó szaloncukrozást kívánok! :)

Megjegyzések

  1. elkészítettem tegnap én is egy egész adagot :) , gyönyörűek lettek, köszi!!!
    a feléből kísérleteztem is - reszeltem hozzá 1 narancs héját+rumot adtam hozzá, bevonni meg aszalt körtés csokival vontam :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések